Rólunk

A MANHATTAN Nyelvstúdió abból a célból jött létre, hogy lehetőséget kínáljon mindazoknak, akik idegen nyelvet szeretnének elsajátítani, illetve a már meglévő nyelvi tudásukat fejleszteni. Korunk egyik legnagyobb problémája, hogy sok ember az anyanyelvén kívül nem beszél más nyelveket. Ezáltal olyan pillanatokról maradhat le, melyek részben megkönnyítik, részben pedig színesebbé teszik mindennapjainkat.

Célunk, hogy szakképzett, tapasztalt tanárainkkal a lehető legmodernebb módszereket felhasználva egy olyan nyelvi biztonság elsajátítását garantáljunk hallgatóinknak, amely megkönnyíti életüket mind a közösségi, mind a munkahelyi szférába való beilleszkedésben.

Hogyan segítünk ebben?
A tapasztalat azt mondatja velünk, hogy nem szerencsés évekig elhúzni egy nyelvtanfolyamot, ezért kínálatunkat igyekeztük úgy alakítani, hogy mindenki megtalálja a számára legelőnyösebbet, legyen szó akár intenzív, félintenzív vagy normál kurzusról, az alapfoktól a felsőfokig.

A MANHATTAN Nyelvstúdió elkötelezett abban, hogy hallgatóit tudásszintjük felmérése után a megfelelő tanfolyam látogatásával, jó hangulatú, dinamikusan fejlődő órákon, felkészült tanárokkal a legrövidebb idő alatt juttatja el a kívánt nyelvi szintre, illetve a sikeres nyelvvizsgához.

A MANHATTAN Nyelvstúdió a város szívében, Dunaszerdahely központjában vár minden kedves tanulni vágyó diákot, felnőttet; kicsit és nagyot egyaránt. Tanfolyamaink bárki számára megfizethetők, akár a hét minden napján, hétfőtől vasárnapig.

Ha mindezek ellenére még mindig kétségeid vannak a nyelvtanfolyam kiválasztását illetően, látogass el hozzánk és vegyél részt egy ingyenes próbaórán. Oktatásszervezőink szívesen válaszolnak minden kérdésedre és segítenek a számodra legmegfelelőbb nyelvi kurzus kiválasztásában.

Szeretettel várunk minden kedves jelentkezőt,

a MANHATTAN Nyelvstúdió csapata